DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse

Neymar április közepéig nem léphet pályára

A francia labdarúgó-bajnokság élvonalában (Ligue 1) veretlenül listavezető PSG hivatalos közleményben számolt be róla, hogy a csapat egyik legnagyobb sztárja, Neymar sérülés miatt várhatóan két és fél hónapig nem léphet pályára.

Neymar április közepéig nem léphet pályára
(fotó: Reuters)

A 26 éves brazil kiválóságnak a Strasbourg elleni kupamérkőzésen fordult alá a jobb bokája, és bár a saját lábán, ám nagy fájdalmak és könnyek között jött le a pályáról. Mint utóbb kiderült, a játékos lábközépcsontja sérült meg.

A klub szerdán hivatalos közleményt adott ki, mely szerint kedd este Párizsban több szakértőből álló orvosi stáb vizsgálta meg Neymart, akik úgy vélik, a 96-szoros brazil válogatott futballista felépülése tíz hetet vesz igénybe, azaz vélhetően április közepén térhet vissza.

A világ legdrágább játékosának így többek között ki kell hagynia a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőt is. Sőt, kérdéses, hogy a negyeddöntőn már pályára léphet-e, hiszen az első meccseket április 9-én és 10-én, a visszavágókat pedig 16-án és 17-én rendezik.


Megtekintések száma: 294 2019-01-30 13:23:34
Premier League újra a DIGI Sporton!

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
00:50 - Reggeli Start
válogatás
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - A nap hőse
08:50 - Labdarúgás
Premier League, Watford-Southampton, ism.
10:40 - Labdarúgás
A Premier League Világa, ism.
11:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:20 - A nap hőse
ÉLŐ 11:30 - Tenisz
WTA-torna, Stuttgart
17:35 - Sportlövő Magazin
Eb-összefoglaló, ism.
18:05 - A nap hőse
ÉLŐ 18:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 18:30 - Tenisz
WTA-torna, Stuttgart
20:30 - A nap hőse
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
Premier League, Wolverhampton - Arsenal
ÚJ 22:45 - X-Trial-világbajnokság
Vendée, összefoglaló
23:45 - Tenisz
WTA-torna, Isztambul, ism.
DIGI Sport 2
06:55 - Labdarúgás
Premier League, Tottenham - Brighton, ism.
08:45 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Monte-Carlo, összefoglaló, ism.
09:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:50 - A nap hőse
ÉLŐ 10:00 - Tenisz
WTA-torna, Isztambul
20:00 - A nap hőse
20:10 - Kosárlabda
Euroliga-történetek Az út - 6. rész, ism.
20:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:55 - Kosárlabda
Euroliga, playoff, Barcelona - Anadolu Efes
22:50 - Tenisz
WTA-torna, Stuttgart, felv.
DIGI Sport 3
06:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
08:25 - Tenisz
WTA-torna, Stuttgart, ism.
11:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:30 - A nap hőse
11:40 - Reggeli Start, ism.
13:05 - Kosárlabda
Euroliga, playoff, Zalgiris Kaunas - Fenerbahce, ism.
14:50 - A nap hőse
15:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:10 - Kosárlabda
Euroliga, playoff, Panathinaikosz - Real Madrid, ism.
16:55 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
17:25 - Amerikai Futball
HFL, Fehérvár Enthroners - Kijev Capitals, ism.
LIVE 20:25 - Kosárlabda
Euroliga, playoff, Baskonia - CSZKA Moszkva
22:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:35 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - AS Roma, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse