DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse

Ezúttal rendes játékidőben győzött a DVTK a Poprad ellen - VIDEÓVAL

A DVTK Jegesmedvék együttese 3-2-re legyőzte a Poprad csapatát, a szlovák jégkorong-bajnokság 41. fordulójában.

Ezúttal rendes játékidőben győzött a DVTK a Poprad ellen - VIDEÓVAL
(fotó: Facebook)

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA



A két csapat eddig háromszor találkozott egymással az alapszakaszban, és érdekes módon az összes összecsapás után hosszabbításra került sor. A „túlóra” után egyszer a szlovákok, kétszer pedig a miskolciak ünnepelhettek. A DVTK-nak sokat jelentett az a tény, hogy rutinos játékosuk, a szezonban 11 gólt szerző és 28 asszisztot jegyző Vas János ismét ott volt az első sorban.

A Jegesmedvék domináltak az első harmadban, köszönhetően annak is, hogy 20-ból 8 percet emberelőnyben játszhattak, ám a gól nem jött össze.

A második játékrészben először kerültek öt a négy elleni szituációba a vendégek, de sajnos ezt egyből ki is használták és megszerezték a vezetést. Nem sokáig örülhettek a poprádiak, ugyanis Magosi Bálint remek szólóját követően Kiss Dániel bombázott védhetetlenül a kapuba. Pár perccel később már a vezetést is megszerezték a borsodiak, köszönhetően a visszatérő Vas János remek találatának. A 34 éves játékos ezzel megszerezte 12. találatát az idei szezonban.

A harmadik etapban ismét egy emberelőnyös szituáció végén voltak eredményesek a vendégek Daniel Brejcak révén. Szerencsére most sem tartott sokáig a szlovákok öröme, hiszen Láda Balázs távoli bombájával újra a miskolciaknál volt az előny.

Több találat nem esett a mérkőzésen, így a DVTK harmadszor is legyőzte a Popradot a szezonban. Ami azonban még fontosabb, hogy ezúttal nem hosszabbítás után nyertek Vas Jánosék, tehát három ponttal gazdagodtak. Ezzel a diadallal továbbra is belátható közelségben van az automatikusan rájátszást jelentő hatodik hely.
 

JÉGKORONG, TIPSPORT LIGA, 41. FORDULÓ
DVTK Jegesmedvék - Poprad 3-2


 


Megtekintések száma: 583 2019-01-11 20:33:18
Premier League újra a DIGI Sporton!

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:30 - Reggeli Start
válogatás
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - A nap hőse
08:50 - Eurostep
Kosárlabda Magazin, ism.
09:50 - Kosárlabda
Euroliga, playoff, Barcelona - Anadolu Efes, ism.
11:35 - Kosárlabda
Euroliga, playoff, Zalgiris Kaunas - Fenerbahce, ism.
13:20 - A nap hőse
ÉLŐ 13:30 - Tenisz
WTA-torna, Stuttgart, negyeddöntő
17:35 - A nap hőse
17:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:55 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin
ÚJ 18:25 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin
19:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 19:40 - Háromoroszlán
Premier League Magazin
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
Ligue 1, Bordeaux - Lyon
22:45 - Tenisz
WTA-torna, Isztambul, ism.
DIGI Sport 2
01:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:50 - Tenisz
WTA-torna, Isztambul, ism.
11:15 - A nap hőse
11:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 11:30 - Tenisz
WTA-torna, Isztambul, negyeddöntő
15:30 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
ÉLŐ 16:00 - Tenisz
WTA-torna, Isztambul, negyeddöntő
ÚJ 18:00 - Labdarúgás
Premier League Match Pack
ÉLŐ 18:30 - Tenisz
WTA-torna, Stuttgart, negyeddöntő
20:30 - A nap hőse
20:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:55 - Kosárlabda
Euroliga, playoff, Barcelona - Anadolu Efes
ÚJ 22:50 - Tenisz
WTA-torna, Stuttgart, negyeddöntő, felv.
DIGI Sport 3
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Stuttgart, ism.
11:00 - Reggeli Start, ism.
12:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:30 - A nap hőse
12:40 - Labdarúgás
Premier League, Tottenham - Brighton, ism.
14:30 - A nap hőse
14:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:50 - Labdarúgás
Premier League, Wolverhampton - Arsenal, ism.
16:40 - Labdarúgás
Premier League világa, ism.
17:10 - A nap hőse
17:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:30 - Köz/vetítők
A sportos filmmagazin - Az évad legjobb filmjei, 2. rész, ism.
LIVE 18:00 - Tenisz
WTA-torna, Isztambul, negyeddöntő
LIVE 19:25 - Labdarúgás
török bajnokság, Basaksehir - Göztepe
ÚJ 21:30 - Kosárlabda
Euroliga, playoff, Baskonia - CSZKA Moszkva, felv.
23:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:40 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse