DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse

Második meccsét is elveszítette ebben az évben a Fehérvár - VIDEÓVAL

Egy nagyon izgalmas mérkőzésen végül 6-4-es vereséget szenvedett a Fehérvár AV19 a Znojmo gárdájától az osztrák élvonalbeli jégkorongliga alapszakaszának 35. fordulójában.

Második meccsét is elveszítette ebben az évben a Fehérvár - VIDEÓVAL
Fotó: Facebook

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA
 



A pénteki meccs volt a csapatok utolsó egymás elleni meccse a jégkorongliga alapszakaszában. A mérleg eddig a fehérváriak felé billent, ugyanis a három találkozóból kettőn ők hagyták el győzteséként a jeget.

Igazán szép eredménnyel zárta a decembert a Fehérvár. 2018 utolsó hónapjában hét győzelmet zsebeltek be és mindössze kétszer szenvedtek vereséget. Az újév indítása azonban nem sikerült tökéletesen. Január elsején kikaptak a tabellaelső Vienna Capitalstól, de itt volt az esély a javításra.

Az első harmadban aligha unatkoztak a nézők az Ifjabb Ocskay Gábor Jégcsarnokban, hiszen hét találat is esett. A Fehérváriak kezdtek jobban, ugyanis Anze Kuralt és Arttu Luttinen találataival bő négy perc alatt kétgólos előnyre tettek szert. Ez sajnos nem zavarta meg a cseheket, akik Ryan Kujawinski duplájával újra döntetlenre alakították a találkozót. Az iksznek mindössze 9 másodpercig örülhettek a látogatók, hiszen Zack Phillips révén ismét a magyaroknál volt az előny. A játékrész végén a vendégek koncentráltak jobban, és két góljuknak köszönhetően náluk volt az előny.

A második etapot remekül kezdték Sofron Istvánék, miután emberelőnyben egy szépen kijátszott passzjáték után Szabó Dániel talált be. Később azonban a fehérváriak emberhátrányban (egészen pontosan négy a három elleni szituációban) kaptak gólt, így az utolsó felvonás előtt is a cseheknél volt az előny.


A harmadik harmadban mindent megtettek a fehérváriak, hogy ledolgozzák a hátrányukat, de a csehek fegyelmezetten védekeztek. Az utolsó percekben Mac Carruthot lehozta Hannu Jarvenpaa, és a mérkőzés legvégén Marek Kalus bevette az üresen álló kaput, amivel végleg eldőlt a párharc.
 

JÉGKORONG, EBEL, ALAPSZAKASZ, 35. FORDULÓ
Fehérvár AV19 - Znojmo 4-6



 

AZ ALAPSZAKASZ ÁLLÁSA
1. Vienna 35 19 5 3 8 115-91 70
2. Graz 35 18 6 2 9 135-93 68
3. Klagenfurt 34 18 3 3 10 105-80 63
4. Bolzano 35 17 2 5 11 99-84 60
5. Salzburg 34 16 2 5 11 133-100 57
6. Linz 35 16 2 5 12 112-104 57
7. Fehérvár AV19 35 13 5 3 14 124-127 52
8. Dornbirn 35 15 2 3 15 99-103 52
9. Znojmo 35 15 1 3 16 125-129 50
10. Innsbruck 35 10 7 3 15 119-132 47
11. Villach 35 6 4 1 24 84-123 27
12. Medvescak Zagreb 33 6 0 3 24 69-153 21

Megtekintések száma: 406 2019-01-04 21:16:22
Premier League újra a DIGI Sporton!

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:30 - Reggeli Start
válogatás
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - A nap hőse
08:50 - Eurostep
Kosárlabda Magazin, ism.
09:50 - Kosárlabda
Euroliga, playoff, Barcelona - Anadolu Efes, ism.
11:35 - Kosárlabda
Euroliga, playoff, Zalgiris Kaunas - Fenerbahce, ism.
13:20 - A nap hőse
ÉLŐ 13:30 - Tenisz
WTA-torna, Stuttgart, negyeddöntő
17:35 - A nap hőse
17:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:55 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin
ÚJ 18:25 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin
19:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 19:40 - Háromoroszlán
Premier League Magazin
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
Ligue 1, Bordeaux - Lyon
22:45 - Tenisz
WTA-torna, Isztambul, ism.
DIGI Sport 2
01:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:50 - Tenisz
WTA-torna, Isztambul, ism.
11:15 - A nap hőse
11:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 11:30 - Tenisz
WTA-torna, Isztambul, negyeddöntő
15:30 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
ÉLŐ 16:00 - Tenisz
WTA-torna, Isztambul, negyeddöntő
ÚJ 18:00 - Labdarúgás
Premier League Match Pack
ÉLŐ 18:30 - Tenisz
WTA-torna, Stuttgart, negyeddöntő
20:30 - A nap hőse
20:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:55 - Kosárlabda
Euroliga, playoff, Barcelona - Anadolu Efes
ÚJ 22:50 - Tenisz
WTA-torna, Stuttgart, negyeddöntő, felv.
DIGI Sport 3
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Stuttgart, ism.
11:00 - Reggeli Start, ism.
12:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:30 - A nap hőse
12:40 - Labdarúgás
Premier League, Tottenham - Brighton, ism.
14:30 - A nap hőse
14:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:50 - Labdarúgás
Premier League, Wolverhampton - Arsenal, ism.
16:40 - Labdarúgás
Premier League világa, ism.
17:10 - A nap hőse
17:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:30 - Köz/vetítők
A sportos filmmagazin - Az évad legjobb filmjei, 2. rész, ism.
LIVE 18:00 - Tenisz
WTA-torna, Isztambul, negyeddöntő
LIVE 19:25 - Labdarúgás
török bajnokság, Basaksehir - Göztepe
ÚJ 21:30 - Kosárlabda
Euroliga, playoff, Baskonia - CSZKA Moszkva, felv.
23:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:40 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse