DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse

A City véget vetett a Pool nagy szériájának, és szorossá tette a bajnokságot!

A Manchester City együttese 2-1-re felülmúlta hazai pályán a találkozó előtt még veretlen Liverpoolt, a labdarúgó Premier League 21. fordulójának csütörtök esti rangadóján.

A City véget vetett a Pool nagy szériájának, és szorossá tette a bajnokságot!
(fotó: Reuters)

Jelenleg nehezen lehetett volna elképzelni izgalmasabbnak ígérkező párosítást az angol élvonalban, mint a második helyen álló, 2018-as aranyérmes Manchester City és az aktuális listavezető, a játéknap előtt még hibátlan Liverpool erőfelmérőjét.

Ahogy az azért várható volt, a tét rányomta a bélyegét az összecsapásra, főleg az első félidőre. Ott a legnagyobb izgalmat sokáig Sadio Mané kapufája, majd azt azt követő eseménysor jelentette. Történt ugyanis, hogy a kipattanó után menteni igyekvő John Stones kapusára, Edersonra bombázta a labdát, amelyet ezután estében vágott ki a gólvonalról – a technológia bizonytéka szerint mindössze 1.12 centiméter választotta el a vörösöket a vezetés megszerzésétől…

Ám ez a lehetőség kimaradt, míg a túloldalon gyakorlatilag az első valamirevaló helyzetéből a hálóba talált Pep Guardiola legénysége. Bernardo Silva passza után Sergio Agüero átvette a játékszert, majd éles szögből, kegyetlen erővel a rövid felső sarokba küldte azt a 40. minutumban, így a City 1-0-s fórral mehetett pihenőre.

A fordulás után a liverpooliak érhetően váltottak, és egyre fokozódó nyomásuk a 64. percben az eredményjelzőn is megmutatkozott: egy remek keresztlabdát Andrew Robertson fejelt középre, a teljesen üresen érkező Firmino pedig közelről a hálóba stukkolta azt. Ettől azonban nem omlott össze a manchesteri gárda, sőt, több veszélyes kontrát is vezetett, melyek közül egynek gól lett a vége: Raheem Sterling ugratta ki zseniálisan Leroy Sanét, ő pedig a kapufa segítségével kilőtte a hosszú alsót a 72. minutumban.

Mint utólag kiderült, ez a találat döntőnek bizonyult, bárt Agüero és Sterling is lezárhatták volna a fontosabb kérdéseket, míg a vendégek részéről Mo Szalah járt a legközelebb a háló megzörgetéséhez, de Ederson védeni tudott. A vége így 2-1 lett, így a City négyegységnyire csökkentette hátrányát az éllovas Liverpoollal szemben, amely először szenvedett vereséget a PL 2018/19-es kiírásában.
 

LABDARÚGÁS, PREMIER LEAGUE, 21. FORDULÓ
Manchester City - Liverpool 2-1


AZ ÁLLÁS
1. Liverpool 21 17 3 1 49-10 54 pont
2. Manchester City 21 16 2 3 56-17 50
3. Tottenham 21 16 0 5 46-21 48
4. Chelsea 21 13 5 3 38-16 44
5. Arsenal 21 12 5 4 46-31 41
6. Manchester United 21 11 5 5 43-32 38
7. Leicester 21 9 4 8 25-23 31
8. Watford 21 8 5 8 30-31 29
9. Wolves 21 8 5 8 23-25 29
10. West Ham 21 8 4 9 29-32 28
11. Everton 21 7 6 8 31-31 27
12. Bournemouth 21 8 3 10 31-40 27
13. Brighton 21 7 5 9 24-29 26
14. Crystal Palace 21 6 4 11 19-26 22
15. Newcastle 21 4 6 11 15-29 18
16. Burnley 21 5 3 13 21-42 18
17. Cardiff 21 5 3 13 19-41 18
18. Southampton 21 3 7 11 21-38 16
19. Fulham 21 3 5 13 19-47 14
20. Huddersfield 21 2 4 15 13-37 10

Megtekintések száma: 472 2019-01-03 23:47:14
Premier League újra a DIGI Sporton!

TV Műsor
DIGI Sport 1
01:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - A nap hőse
08:50 - Tenisz
WTA-torna, Isztambul, ism.
ÉLŐ 11:30 - Tenisz
WTA-torna, Stuttgart
17:35 - A nap hőse
ÚJ 17:45 - Köz/vetítők
A sportos filmmagazin - Az évad legjobb filmjei, 2. rész
ÉLŐ 18:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 18:30 - Tenisz
WTA-torna, Stuttgart
21:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:45 - Kosárlabda
Euroliga, playoff, Zalgiris Kaunas - Fenerbahce, ism.
DIGI Sport 2
00:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
01:10 - Reggeli Start
válogatás
01:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:55 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Monte-Carlo, döntő, ism.
08:55 - Labdarúgás
Premier League, Wolverhampton - Arsenal, ism.
10:45 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
11:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:20 - A nap hőse
ÉLŐ 11:30 - Tenisz
WTA-torna, Isztambul
15:30 - Sportlövő Magazin
Eb-összefoglaló, ism.
ÉLŐ 16:00 - Tenisz
WTA-torna, Isztambul
17:55 - X-Trial-világbajnokság
Vendée, összefoglaló, ism.
ÉLŐ 18:55 - Kosárlabda
Euroliga, playoff, Zalgiris Kaunas - Fenerbahce
ÚJ 20:50 - Labdarúgás
A Premier League világa
21:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:35 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Monaco, ism.
23:25 - Tenisz
WTA-torna, Stuttgart, ism.
DIGI Sport 3
06:55 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
07:50 - Tenisz
WTA-torna, Stuttgart, ism.
11:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:30 - A nap hőse
11:40 - Reggeli Start, ism.
13:05 - Kosárlabda
Euroliga, playoff, Baskonia - CSZKA Moszkva, ism.
14:50 - A nap hőse
15:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:10 - Kosárlabda
Euroliga, playoff, Barcelona - Anadolu Efes, ism.
16:55 - Kosárlabda
Euroliga-történetek Az út - 6. rész, ism.
17:25 - Tenisz
WTA Magazin, ism.
LIVE 17:55 - Tenisz
WTA-torna, Isztambul
20:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Atalanta, ism.
21:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:05 - Tenisz
WTA-torna, Isztambul, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse