DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse

Győzelemmel zárta 2018-at a Dortmund!

A Borussia Dortmund javította keddi botlását, és 2-1-re legyőzte a Mönchengladbach együttesét a német labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában.

Győzelemmel zárta 2018-at a Dortmund!
Fotó: Reuters

A Dortmund váratlanul kedden Düsseldorfban veszítette el bajnoki veretlenségét. A vészharangot azonban korai lett volna megkongatni, hiszen így is hat ponttal vezették a bajnokságot a fordulót megelőzően, éppen a Mönchengladbach előtt.

A hazaiak kezdeményezőbbek voltak, de a 34. percben a csapat (egyik) gólfelelőse, Paco Alcácer megsérült, a spanyol támadó helyét Mario Götze vette át. Ez utólag jó döntésnek bizonyult (még ha kényszercsere is volt), ugyanis a 2014-es vb-finálét eldöntő játékos passzolta le a labdát Jadon Sanchónak, aki rendkívül kiszorított helyzetből lőtte a labdát a kapuba. A félidő hosszabbításában jött is a válasz Christoph Kramertől, így döntetlennel vonulhattak az öltözőbe a felek.

A második félidőben Götze ismét a kiszolgáló szerepben jeleskedett, ezúttal Marco Reust segítette gólhoz. A BVB megőrizte egygólos előnyét, így kilenc pontra növekedett az előnye a Mönchengladbach gárdájával szemben. Ha szombaton győz a Bayern München Frankfurtban, úgy ismét hat egység választja el majd az első és a második helyezettet.
 

BUNDESLIGA, 17. FORDULÓ
Borussia Dortmund - Mönchengladbach 2-1


 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Borussia Dortmund 17 13 3 1 44-18 42
2. Mönchengladbach 17 10 3 4 36-18 33
3. Bayern München 16 10 3 3 33-18 33
4. RB Leipzig 16 8 4 4 28-15 28
5. Frankfurt 16 8 3 5 34-20 27
6. Wolfsburg 16 7 4 5 24-20 25
7. Hoffenheim 16 6 6 4 31-22 24
8. Hertha BSC 16 6 6 4 25-24 24
9. Werder Bremen 16 6 4 6 26-26 22
10. Leverkusen 16 6 3 7 23-28 21
11. Mainz 16 5 5 6 16-21 20
12. Freiburg 16 4 6 6 20-25 18
13. Augsburg 16 3 6 7 23-26 15
14. Schalke 04 16 4 3 9 17-23 15
15. Düsseldorf 16 4 3 9 18-33 15
16. VfB Stuttgart 16 4 2 10 11-32 14
17. Hannover 96 16 2 5 9 17-34 11
18. Nürnberg 16 2 5 9 14-37 11

Megtekintések száma: 231 2018-12-21 22:40:44
Premier League újra a DIGI Sporton!

TV Műsor
DIGI Sport 1
01:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - A nap hőse
08:50 - Tenisz
WTA-torna, Isztambul, ism.
ÉLŐ 11:30 - Tenisz
WTA-torna, Stuttgart
17:35 - A nap hőse
ÚJ 17:45 - Köz/vetítők
A sportos filmmagazin - Az évad legjobb filmjei, 2. rész
ÉLŐ 18:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 18:30 - Tenisz
WTA-torna, Stuttgart
21:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:45 - Kosárlabda
Euroliga, playoff, Zalgiris Kaunas - Fenerbahce, ism.
DIGI Sport 2
00:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
01:10 - Reggeli Start
válogatás
01:35 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:55 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Monte-Carlo, döntő, ism.
08:55 - Labdarúgás
Premier League, Wolverhampton - Arsenal, ism.
10:45 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
11:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:20 - A nap hőse
ÉLŐ 11:30 - Tenisz
WTA-torna, Isztambul
15:30 - Sportlövő Magazin
Eb-összefoglaló, ism.
ÉLŐ 16:00 - Tenisz
WTA-torna, Isztambul
17:55 - X-Trial-világbajnokság
Vendée, összefoglaló, ism.
ÉLŐ 18:55 - Kosárlabda
Euroliga, playoff, Zalgiris Kaunas - Fenerbahce
ÚJ 20:50 - Labdarúgás
A Premier League világa
21:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:35 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Monaco, ism.
23:25 - Tenisz
WTA-torna, Stuttgart, ism.
DIGI Sport 3
06:55 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
07:50 - Tenisz
WTA-torna, Stuttgart, ism.
11:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:30 - A nap hőse
11:40 - Reggeli Start, ism.
13:05 - Kosárlabda
Euroliga, playoff, Baskonia - CSZKA Moszkva, ism.
14:50 - A nap hőse
15:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:10 - Kosárlabda
Euroliga, playoff, Barcelona - Anadolu Efes, ism.
16:55 - Kosárlabda
Euroliga-történetek Az út - 6. rész, ism.
17:25 - Tenisz
WTA Magazin, ism.
LIVE 17:55 - Tenisz
WTA-torna, Isztambul
20:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Atalanta, ism.
21:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:05 - Tenisz
WTA-torna, Isztambul, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse