DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse

Ferencvárosi győzelemmel zárult a Konzolvilág Kezdőrúgás Kupa

Az FTC eSport-szakosztályának játékosa, Novák Dániel nyerte a FIFA-játékosok számára rendezett Konzolvilág Kezdőrúgás Kupát, miután a fináléban két vállra fektette a DVSC-s Molnár Gábort.

Ferencvárosi győzelemmel zárult a Konzolvilág Kezdőrúgás Kupa

A 48 ezer FIFA-pontért zajló sorozat a harmadik napon az elődöntőkkel folytatódott. Az első mérkőzésen A Ferencváros csapott össze az MTK-val, a választott csapatok pedig az Inter és a Milan voltak. Novák Dániel már a kezdés után nem sokkal előnybe került, és bár Majorosi Krisztián a fordulást követően ki tudott egyenlíteni, a zöld-fehér színeket képviselő versenyző behúzta a találkozót.

Ezt követően a csütörtökön bravúrdiadalt arató Szilaspataki Krisztián és Molnár Gábor nézett farkasszemet egymással. A Debrecent képviselő, ezúttal a Lazióval harcba szálló Molnár esélyt sem hagyott Honvédos ellenfelének, aki az AS Romát választotta. Az első félidőben a DVSC-játékos még „csak” 1-0-ra vezetett, a folytatásban azonban még kettőt vágott, így magabiztosan harcolta ki helyét az aranycsatában.

A döntőre – a szombati csúcsrangadó jegyében – a Juventus és a Napoli futott ki a virtuális gyepre – előbbit Molnár Gábor, utóbbit pedig Novák Dániel irányította. Itt nem volt idő unatkozni, hiszen az előzetesen talán esélytelenebbnek tartott FTC-eSportoló már az első negyvenöt percben 4-1-re elhúzott, míg riválisa többször is kapufát lőtt. A második félidőben még egy-egy találatot jegyeztek a felek, de a különbség már nem változott: a Napoli 5-2-re verte a Juvét, így Novák Dániel és a Ferencváros hódította el a Konzolvilág Kezdőrúgás Kupát!


Megtekintések száma: 175 2018-09-28 19:24:00
Premier League újra a DIGI Sporton!

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:30 - Reggeli Start
válogatás
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - A nap hőse
08:50 - Eurostep
Kosárlabda Magazin, ism.
09:50 - Kosárlabda
Euroliga, playoff, Barcelona - Anadolu Efes, ism.
11:35 - Kosárlabda
Euroliga, playoff, Zalgiris Kaunas - Fenerbahce, ism.
13:20 - A nap hőse
ÉLŐ 13:30 - Tenisz
WTA-torna, Stuttgart, negyeddöntő
17:35 - A nap hőse
17:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 17:55 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin
ÚJ 18:25 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin
19:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 19:40 - Háromoroszlán
Premier League Magazin
ÉLŐ 20:40 - Labdarúgás
Ligue 1, Bordeaux - Lyon
22:45 - Tenisz
WTA-torna, Isztambul, ism.
DIGI Sport 2
01:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:50 - Tenisz
WTA-torna, Isztambul, ism.
11:15 - A nap hőse
11:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 11:30 - Tenisz
WTA-torna, Isztambul, negyeddöntő
15:30 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
ÉLŐ 16:00 - Tenisz
WTA-torna, Isztambul, negyeddöntő
ÚJ 18:00 - Labdarúgás
Premier League Match Pack
ÉLŐ 18:30 - Tenisz
WTA-torna, Stuttgart, negyeddöntő
20:30 - A nap hőse
20:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 20:55 - Kosárlabda
Euroliga, playoff, Barcelona - Anadolu Efes
ÚJ 22:50 - Tenisz
WTA-torna, Stuttgart, negyeddöntő, felv.
DIGI Sport 3
07:00 - Tenisz
WTA-torna, Stuttgart, ism.
11:00 - Reggeli Start, ism.
12:25 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
12:30 - A nap hőse
12:40 - Labdarúgás
Premier League, Tottenham - Brighton, ism.
14:30 - A nap hőse
14:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:50 - Labdarúgás
Premier League, Wolverhampton - Arsenal, ism.
16:40 - Labdarúgás
Premier League világa, ism.
17:10 - A nap hőse
17:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:30 - Köz/vetítők
A sportos filmmagazin - Az évad legjobb filmjei, 2. rész, ism.
LIVE 18:00 - Tenisz
WTA-torna, Isztambul, negyeddöntő
LIVE 19:25 - Labdarúgás
török bajnokság, Basaksehir - Göztepe
LIVE 21:30 - Kosárlabda
Euroliga, playoff, Baskonia - CSZKA Moszkva, felv.
22:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:35 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
23:35 - Háromoroszlán
Premier League Magazin, ism.
TV Műsor

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP

DIGI FULL CSOMAG


Facebook


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel A Nap Hőse