DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel

Kerber nyerte a volt világelsők és GS-bajnokok csatáját

Angelique Kerber két szettben, 7:6, 6:3 arányban nyert Venus Williams ellen az Indian Wellsben zajló WTA-torna negyeddöntőjében. A négy között Belinda Bencic lesz a korábbi világelső német kiválóság ellenfele.

Kerber nyerte a volt világelsők és GS-bajnokok csatáját
(fotó: Reuters)

Igazi bajnokok csaptak össze egymással a kaliforniai torna negyeddöntőjében, hiszen két korábbi világelső, a hétszeres Grand Slam-győztes Venus Williams, és a háromszoros GS-bajnok Angelique Kerber nézett farkasszemet egymással.

Az első szett igazán izgalmasra sikerült, 5:5-ig fej-fej mellett haladtak a felek, mindketten két-két alkalommal bukták el saját adogatásukat.A következő két gémben mindketten hozták saját adogatásukat, így jöhetett a rövidítés, amit végül a német kiválóság húzott be 7-3-ra.

A folytatásban Kerber 3:2-es vezetése után jött a fordulópont, ekkor Venus egy rendkívül hosszú labdamenet végén elbukta az adogatását, és innen már nem is volt visszaút a 38 éves amerikai számára. Kerber ezt a szettet végül 6:3-ra nyerte, így ő lesz ott az elődöntőben, ahol majd Belinda Bencic lesz az ellenfele.

A MECCS UTOLSÓ PERCEI
 

TENISZ, WTA-TORNA, INDIAN WELLS, NEGYEDDÖNTŐ
Kerber (német, 8.) - V. Williams (amerikai) 7:6, 6:3


 


Megtekintések száma: 86 2019-03-15 09:26:18
Premier League újra a DIGI Sporton!

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - A nap hőse
08:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
10:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, Torino - Bologna, ism.
12:10 - Labdarúgás
Serie A TIM, SPAL - AS Roma, ism.
14:00 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Indian Wells, döntő, ism.
ÚJ 16:30 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Indian Wells, összefoglaló
ÉLŐ 17:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:45 - A nap hőse
ÉLŐ 17:55 - Kosárlabda
Euroliga, Anadolu Efes - CSZKA Moszkva
19:50 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
20:45 - A nap hőse
ÉLŐ 20:55 - Kosárlabda
Euroliga, Barcelona - Gran Canaria
ÚJ 22:50 - X-Trial-világbajnokság
Marseille, összefoglaló
23:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
DIGI Sport 2
00:00 - Reggeli Start
válogatás
06:55 - Jégkorong
EBEL, Fehérvár AV19 - Salzburg, ism.
09:35 - Röplabda
női CEV Kupa, Busto Arsizio - Swietelsky Békéscsaba, ism
11:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:10 - A nap hőse
11:20 - Reggeli Start, ism.
12:45 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Indian Wells, döntő, ism.
15:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:25 - A nap hőse
15:35 - Premier League világa, ism.
16:05 - Labdarúgás
Premier League, Fulham - Liverpool, ism.
17:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Udinese, ism.
19:45 - A nap hőse
ÉLŐ 19:55 - Kosárlabda
Euroliga, Olympiakosz - Bayern München
21:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:05 - Labdarúgás
Premier League,összefoglaló, ism.
23:05 - Kosárlabda
Euroliga, Fenerbahce - Buducsnoszt, ism.
DIGI Sport 3
06:35 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
07:30 - Labdarúgás
Ligue 1, Lyon - Montpellier, ism.
09:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:25 - A nap hőse
09:35 - Labdarúgás
Ligue 1, St. Étienne - Lille, ism.
11:25 - Labdarúgás
Ligue 1, Lille - Monaco, ism.
13:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:25 - A nap hőse
13:35 - Labdarúgás
Ligue 1, Bordeaux - Rennes, ism.
15:25 - Reggeli Start, ism.
16:50 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Marseille, ism.
LIVE 18:40 - Kosárlabda
Euroliga, Fenerbahce - Buducsnoszt
20:35 - A nap hőse
20:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Internazionale, ism
22:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
TV Műsor

DIGI FULL CSOMAG

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel