DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel

Monfils és Thiem is egy óra alatt letudták a meccsüket

Gael Monfils egy óra alatt búcsúztatta a világelsőt kiejtő Philipp Kohlschreibert az Indian Wellsben zajló ATP 1000-es torna negyedik fordulójában. Dominic Thiem 6:4, 6:3 arányban győzött Ivo Karlovic ellen.

Monfils és Thiem is egy óra alatt letudták a meccsüket
Fotó: Reuters

Kohlschreiber a torna egyik (ha nem a legnagyobb) meglepetését okozta azzal, hogy kiejtette a friss Australian Open-győztes, világelső Novak Djokovicsot. A németnek ezáltal minden adott volt, hogy a legjobb nyolc közé jusson. Tudta ez Monfils is, aki végül esélyt sem adott ellenfelének.

Az első szett mindössze 22 percig tartott. Ez idő alatt a rutinos német játékos egy gémet sem tudott megnyerni, így nem jó előjelekkel készülhetett a második felvonásra. A következő etapban picit összeszedte magát a 35 éves versenyző, és 2:2-ig fej-fej mellett haladtak a felek. Onnantól azonban csak a franciáról szólt a meccs, így vele találkozhatunk majd a legjobb nyolc között.

Monfils ellenfele a világranglistán nyolcadik helyen álló Dominic Thiem lesz majd a negyeddöntőben. Az osztrák szinte percre pontosan ugyanannyi idő alatt fektette kétvállra Ivo Karlovicot, mint a gall kiválóság Kohlschreibert.
 

ATP 1000-ES TORNA, INDIAN WELLS, NYOLCADDÖNTŐ
Monfils (francia, 18.) - Kohlschreiber (német) 6:0, 6:2
Thiem (osztrák, 8.) - Karlovic (horvát) 6:4, 6:3

 


Megtekintések száma: 153 2019-03-14 08:54:58
Premier League újra a DIGI Sporton!

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - A nap hőse
08:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
10:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, Torino - Bologna, ism.
12:10 - Labdarúgás
Serie A TIM, SPAL - AS Roma, ism.
14:00 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Indian Wells, döntő, ism.
ÚJ 16:30 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Indian Wells, összefoglaló
ÉLŐ 17:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:45 - A nap hőse
ÉLŐ 17:55 - Kosárlabda
Euroliga, Anadolu Efes - CSZKA Moszkva
19:50 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
20:45 - A nap hőse
ÉLŐ 20:55 - Kosárlabda
Euroliga, Barcelona - Gran Canaria
ÚJ 22:50 - X-Trial-világbajnokság
Marseille, összefoglaló
23:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
DIGI Sport 2
00:00 - Reggeli Start
válogatás
06:55 - Jégkorong
EBEL, Fehérvár AV19 - Salzburg, ism.
09:35 - Röplabda
női CEV Kupa, Busto Arsizio - Swietelsky Békéscsaba, ism
11:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:10 - A nap hőse
11:20 - Reggeli Start, ism.
12:45 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Indian Wells, döntő, ism.
15:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:25 - A nap hőse
15:35 - Premier League világa, ism.
16:05 - Labdarúgás
Premier League, Fulham - Liverpool, ism.
17:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Udinese, ism.
19:45 - A nap hőse
ÉLŐ 19:55 - Kosárlabda
Euroliga, Olympiakosz - Bayern München
21:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:05 - Labdarúgás
Premier League,összefoglaló, ism.
23:05 - Kosárlabda
Euroliga, Fenerbahce - Buducsnoszt, ism.
DIGI Sport 3
06:35 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
07:30 - Labdarúgás
Ligue 1, Lyon - Montpellier, ism.
09:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:25 - A nap hőse
09:35 - Labdarúgás
Ligue 1, St. Étienne - Lille, ism.
11:25 - Labdarúgás
Ligue 1, Lille - Monaco, ism.
13:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:25 - A nap hőse
13:35 - Labdarúgás
Ligue 1, Bordeaux - Rennes, ism.
15:25 - Reggeli Start, ism.
16:50 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Marseille, ism.
LIVE 18:40 - Kosárlabda
Euroliga, Fenerbahce - Buducsnoszt
20:35 - A nap hőse
20:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Internazionale, ism
22:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
TV Műsor

DIGI FULL CSOMAG

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel