DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel

Nadal nem hibázik, már a legjobb nyolc között, Federer is menetel

Rafael Nadal 6:3, 6:4-gyel búcsúztatta Filip Krajinovicsot az indian wellsi ATP-torna nyolcaddöntőjében. Roger Federer szintén könnyedén jutott tovább Kyle Edmundon.

Nadal nem hibázik, már a legjobb nyolc között, Federer is menetel
Fotó: Twitter

Rafael Nadal nem veszített szettet első két mérkőzésén Indian Wellsben, először Jared Donaldsont, majd Diego Schwartzmant fektette két vállra két-két szettben. Ezúttal sem várt túl nagy falat a háromszoros indian wellsi bajnokra, hiszen a szerb Krajinovicson kellett túljutnia.

Jól is kezdett a spanyol klasszis, mindkét adogatójátékát behúzta, emellett fogadóként gémet nyert, így elhúzott 3:0-ra. Krajinovics ugyan ezután ledolgozta brékhátrányát, de csak ideiglenesen, hiszen Nadal újfent elcsent egy játékot, majd szerválóként már nem hibázott többet, így 6:3-ra nyerte az első szettet.

A második játszmában elég volt egyszer brékelnie a második kiemeltnek, s noha önmagához képest sok tenyerest rontott, így is osztálykülönbség volt a két játékos között. Végül könnyed 6:4-es szettel zárta le a találkozót a világranglista második, így várhatja a John Isner – Karen Hacsanov meccs nyertesét.

Roger Federernek sem kellett különsebben megizzadnia Kyle Edmund ellen. A svájci klasszis kétszer is brékelte ellenfelét az első szettben, saját adogatójátékát pedig természetesen nem veszítette el, így 6:1-gyel abszolválta a játszmát. A második szett felénél ismét gémet nyert fogadóként a 20-szoros Grand Slam-győztes, s noha a fiatal brit több bréklabdához is jutott, Federer mindet hatástalanította, így végül 6:4-gyel fejezte be a találkozót. A negyedik kiemelt a Denis Shapovalovot kiejtő Hubert Hurkacz-cal játszik majd a negyeddöntőben.

A FEDERER-EDMUND MECCS HAJRÁJA

ATP, INDIAN WELLS, NYOLCADDÖNTŐ
Nadal (spanyol, 2.) - Krajinovics (szerb) 6:3, 6:4
Kecsmanovics (szerb) - Nisioka (japán) 6:4 után Nisioka fealdta
Hurkacz (lengyel) - Shapovalov (kanadai, 24.) 7:6, 2:6, 6:3
Raonic (kanadai, 13.) - Struff (német) 6:4, 6:3
Federer (svájci, 4.) - Edmund (brit, 22.) 6:1, 6:4
Hacsanov (orosz, 12.) - Isner (amerikai, 8,) 6:4, 7:6

 


Megtekintések száma: 278 2019-03-13 20:48:05
Premier League újra a DIGI Sporton!

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - A nap hőse
08:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
10:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, Torino - Bologna, ism.
12:10 - Labdarúgás
Serie A TIM, SPAL - AS Roma, ism.
14:00 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Indian Wells, döntő, ism.
ÚJ 16:30 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Indian Wells, összefoglaló
ÉLŐ 17:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:45 - A nap hőse
ÉLŐ 17:55 - Kosárlabda
Euroliga, Anadolu Efes - CSZKA Moszkva
19:50 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
20:45 - A nap hőse
ÉLŐ 20:55 - Kosárlabda
Euroliga, Barcelona - Gran Canaria
ÚJ 22:50 - X-Trial-világbajnokság
Marseille, összefoglaló
23:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
DIGI Sport 2
00:00 - Reggeli Start
válogatás
06:55 - Jégkorong
EBEL, Fehérvár AV19 - Salzburg, ism.
09:35 - Röplabda
női CEV Kupa, Busto Arsizio - Swietelsky Békéscsaba, ism
11:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:10 - A nap hőse
11:20 - Reggeli Start, ism.
12:45 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Indian Wells, döntő, ism.
15:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:25 - A nap hőse
15:35 - Premier League világa, ism.
16:05 - Labdarúgás
Premier League, Fulham - Liverpool, ism.
17:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Udinese, ism.
19:45 - A nap hőse
ÉLŐ 19:55 - Kosárlabda
Euroliga, Olympiakosz - Bayern München
21:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:05 - Labdarúgás
Premier League,összefoglaló, ism.
23:05 - Kosárlabda
Euroliga, Fenerbahce - Buducsnoszt, ism.
DIGI Sport 3
06:35 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
07:30 - Labdarúgás
Ligue 1, Lyon - Montpellier, ism.
09:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:25 - A nap hőse
09:35 - Labdarúgás
Ligue 1, St. Étienne - Lille, ism.
11:25 - Labdarúgás
Ligue 1, Lille - Monaco, ism.
13:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:25 - A nap hőse
13:35 - Labdarúgás
Ligue 1, Bordeaux - Rennes, ism.
15:25 - Reggeli Start, ism.
16:50 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Marseille, ism.
LIVE 18:40 - Kosárlabda
Euroliga, Fenerbahce - Buducsnoszt
20:35 - A nap hőse
20:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Internazionale, ism
22:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
TV Műsor

DIGI FULL CSOMAG

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel