DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel

Nadal továbbra is százszázalékos Schwartzman ellen

Rafael Nadal a vártnál talán könnyebben, 6:3, 6:1-re győzött Diego Schwartzman ellen az Indian Wellsben zajló ATP 1000-es tenisztorna harmadik fordulójában.

Nadal továbbra is százszázalékos Schwartzman ellen
(fotó: Twitter)

A MECCS HAJRÁJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 



A kaliforniai kaland előtt mindkét játékos Mexikóban lépett pályára. Egyik félnek sem sikerült jól az acapulcói torna, ugyanis a második forduló jelentette a végállomást a spanyol és az argentin versenyző számára is.

A két játékos igen jól ismeri egymást, hiszen rengeteg alkalommal edzettek együtt, ezen kívül pedig hat alkalommal találkoztak élesben is. Nem őrizhet jó emlékeket ezekről a találkozókról Schwartzman ugyanis az összes egymás elleni találkozót elveszítette, ráadásul csak két összecsapáson sikerült szettet nyernie (mindkettő GS-meccs volt, ahol ugyebár három nyert játszmáig tart a meccs).

Az első felvonásban 3:3-ig fej-fej mellett haladtak a játékosok. Nadal hozta a saját szerváját, majd az argentinét elvette, így a saját kezében volt a sorsa a 17-szeres Grand Slam-bajnoknak. A spanyol nem is hibázott és behúzta az első játszmát. A második etapban csupán egy gémet sikerült megnyernie a torna 25. kiemeltjének, így a korábbi világelső ott lesz a legjobb 16 között.
 

TENISZ, ATP 1000-ES TORNA, INDIAN WELLS, 3. FORDULÓ
Nadal (spanyol, 2.) - Schwartzman (argentin, 25.) 6:3, 6:1
Hurkacz (lengyel) - Nisikori (japán, 6.) 4:6, 6:4, 6:3
Krajinovics (szerb) - Medvegyev (orosz, 14.) 6:3, 6:2
Shapovalov (kanadai, 24.) - Cilic (horvát, 10.) 6:4, 6:2
Isner (amerikai) - Pella (argentin) 6:3, 6:4

 


Megtekintések száma: 162 2019-03-12 23:40:53
Premier League újra a DIGI Sporton!

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - A nap hőse
08:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
10:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, Torino - Bologna, ism.
12:10 - Labdarúgás
Serie A TIM, SPAL - AS Roma, ism.
14:00 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Indian Wells, döntő, ism.
ÚJ 16:30 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Indian Wells, összefoglaló
ÉLŐ 17:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:45 - A nap hőse
ÉLŐ 17:55 - Kosárlabda
Euroliga, Anadolu Efes - CSZKA Moszkva
19:50 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
20:45 - A nap hőse
ÉLŐ 20:55 - Kosárlabda
Euroliga, Barcelona - Gran Canaria
ÚJ 22:50 - X-Trial-világbajnokság
Marseille, összefoglaló
23:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
DIGI Sport 2
00:00 - Reggeli Start
válogatás
06:55 - Jégkorong
EBEL, Fehérvár AV19 - Salzburg, ism.
09:35 - Röplabda
női CEV Kupa, Busto Arsizio - Swietelsky Békéscsaba, ism
11:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:10 - A nap hőse
11:20 - Reggeli Start, ism.
12:45 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Indian Wells, döntő, ism.
15:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:25 - A nap hőse
15:35 - Premier League világa, ism.
16:05 - Labdarúgás
Premier League, Fulham - Liverpool, ism.
17:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Udinese, ism.
19:45 - A nap hőse
ÉLŐ 19:55 - Kosárlabda
Euroliga, Olympiakosz - Bayern München
21:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:05 - Labdarúgás
Premier League,összefoglaló, ism.
23:05 - Kosárlabda
Euroliga, Fenerbahce - Buducsnoszt, ism.
DIGI Sport 3
06:35 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
07:30 - Labdarúgás
Ligue 1, Lyon - Montpellier, ism.
09:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:25 - A nap hőse
09:35 - Labdarúgás
Ligue 1, St. Étienne - Lille, ism.
11:25 - Labdarúgás
Ligue 1, Lille - Monaco, ism.
13:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:25 - A nap hőse
13:35 - Labdarúgás
Ligue 1, Bordeaux - Rennes, ism.
15:25 - Reggeli Start, ism.
16:50 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Marseille, ism.
LIVE 18:40 - Kosárlabda
Euroliga, Fenerbahce - Buducsnoszt
20:35 - A nap hőse
20:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Internazionale, ism
22:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
TV Műsor

DIGI FULL CSOMAG

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel