DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel

A korábbi világelső már túl nagy falat volt Babos legyőzőjének

Angelique Kerber 6:0, 6:2 arányban győzött Julija Putyinceva ellen az Indian Wellsben zajló WTA-torna második fordulójában. Carla Suárez Navarro a világranglista 112. helyén álló Natalia Vihljancevától kapott ki nagyon simán, a 17. kiemelt Madison Keys is búcsúzott.

A korábbi világelső már túl nagy falat volt Babos legyőzőjének
(fotó: Twitter)

Az első fordulóban nagy bánatunkra éppen Babos Tímeát kiejtő Putyinceva számára borzasztóan indult a Kerber elleni találkozó, hiszen az első szettet úgy bukta el 27 perc alatt, hogy egyetlen gémet sem tudott nyerni.

Sőt, a második szettben is folytatódott a kazah hölgy mélyrepülése, aki összességében zsinórban tíz játékot bukott el! Ezután ugyan megtört a jég, ám a nyolcadik kiemelt Kerber ezt a felvonást is simán behúzta, és nagyon könnyedén jutott be a következő körbe.

A korábbi német világelső ellenfele pedig meglepetésre nem Carla Suárez Navarro lesz majd, hanem a spanyol hölgyet két sima szettben kiejtő, a világranglista 112. helyén álló Natalia Vihljanceva. A 17. helyen kiemelt Madison Keys is búcsúzott, miután szettelőnyről kapott ki Mona Bartheltől.

TENISZ, WTA-TORNA, INDIAN WELLS, 2. FORDULÓ
Kerber (német, 8.) - Putyinceva (kazah) 6:0, 6:2
Szabalenka (fehérorosz, 9.) - Tomljanovic (ausztrál) 6:3, 4:6, 6:0
Szevasztova (lett, 11.) - Brengle (amerikai) 6:3, 6:4
Barthel (német) - Keys (amerikai, 17.) 3:6, 6:1, 7:5
Kontaveit (észt, 21.) - Puig (Puerto Ricó-i) 6:3, 7:6
Curenko (ukrán, 24.) - Pegula (amerikai) 3:6, 7:5, 6:4
Vihljanceva (orosz) - Suárez navarro (spanyol, 26.) 6:2, 6:0
Bonaventure (belga) - Vekic (horvát, 28.) 1:6, 7:6, 6:4

 


Megtekintések száma: 182 2019-03-09 21:30:12
Premier League újra a DIGI Sporton!

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - A nap hőse
08:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
10:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, Torino - Bologna, ism.
12:10 - Labdarúgás
Serie A TIM, SPAL - AS Roma, ism.
14:00 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Indian Wells, döntő, ism.
ÚJ 16:30 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Indian Wells, összefoglaló
ÉLŐ 17:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:45 - A nap hőse
ÉLŐ 17:55 - Kosárlabda
Euroliga, Anadolu Efes - CSZKA Moszkva
19:50 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
20:45 - A nap hőse
ÉLŐ 20:55 - Kosárlabda
Euroliga, Barcelona - Gran Canaria
ÚJ 22:50 - X-Trial-világbajnokság
Marseille, összefoglaló
23:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
DIGI Sport 2
00:00 - Reggeli Start
válogatás
06:55 - Jégkorong
EBEL, Fehérvár AV19 - Salzburg, ism.
09:35 - Röplabda
női CEV Kupa, Busto Arsizio - Swietelsky Békéscsaba, ism
11:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:10 - A nap hőse
11:20 - Reggeli Start, ism.
12:45 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Indian Wells, döntő, ism.
15:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:25 - A nap hőse
15:35 - Premier League világa, ism.
16:05 - Labdarúgás
Premier League, Fulham - Liverpool, ism.
17:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Udinese, ism.
19:45 - A nap hőse
ÉLŐ 19:55 - Kosárlabda
Euroliga, Olympiakosz - Bayern München
21:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:05 - Labdarúgás
Premier League,összefoglaló, ism.
23:05 - Kosárlabda
Euroliga, Fenerbahce - Buducsnoszt, ism.
DIGI Sport 3
06:35 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
07:30 - Labdarúgás
Ligue 1, Lyon - Montpellier, ism.
09:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:25 - A nap hőse
09:35 - Labdarúgás
Ligue 1, St. Étienne - Lille, ism.
11:25 - Labdarúgás
Ligue 1, Lille - Monaco, ism.
13:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:25 - A nap hőse
13:35 - Labdarúgás
Ligue 1, Bordeaux - Rennes, ism.
15:25 - Reggeli Start, ism.
16:50 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Marseille, ism.
LIVE 18:40 - Kosárlabda
Euroliga, Fenerbahce - Buducsnoszt
20:35 - A nap hőse
20:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Internazionale, ism
22:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
TV Műsor

DIGI FULL CSOMAG

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel