DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel

A Bolzano után a Graz legyőzésére készülnek a fehérváriak

Harmadik győzelmére hajt az osztrák jégkorong-bajnokság (EBEL) középszakaszának utolsó hazai mérkőzésén a Fehérvár AV19, ezúttal a Moser Medical Graz 99ers ellen. Hogy meglesz-e pénteken a harmadik fehérvári diadal, kiderül 19:00-tól a kettes csatornánkon. Tartsanak velünk!

A Bolzano után a Graz legyőzésére készülnek a fehérváriak

Kétszer mérkőztek már meg idén a fehérváriak a graziakkal. A januári találkozón a büntetők után zsebelte be a Graz a győzelmet, a februárin pedig simának mondható, 5-3-as diadalt arattak – mindkétszer hazai pályán. A pénteken vendégként pályára lépő csapat jelenleg a második helyet foglalja el a tabellán, 5 ponttal lemaradva az éllovas Viennától és 9 ponttal megelőzve a harmadik Klagenfurtot. Ha nyernének a Fehérvár otthonában, közelebb léphetnének az első pozícióhoz, ám az aktuális helyük egy esetleges vereséggel sem kerülne veszélybe.

„Mindenképpen meg akarjuk nyerni a középszakasz utolsó két meccsét. Hiszek abban, hogy a legerősebb csapatokat is le tudjuk győzni, még akkor is, ha van néhány hiányzónk. Minden játékos tudja dolgát, és remélhetőleg elhozzuk a három pontot a magyaroktól.” - mondta el a graziak csapatkapitánya, Oliver Setzinger a Fehérvár AV19 hivatalos weboldalának, a fehervarav19.hu-nak a mérkőzés előtt.

A Fehérvár AV19 pár napja szerezte meg második diadalát az EBEL középszakaszában, miután kétgólos hátrányból felállva végül 4-2-es győzelmet aratott a vendég Bolzano felett. Így már csak egy ponttal vannak lemaradva a fehérváriak az olaszoktól, tehát minél több pontot zsebelnek be a Graz ellen pénteken, annál nagyobb az esélyük, hogy egy hellyel feljebb kerüljenek a tabellán.

A FEHÉRVÁR AV 19 - BOLZANO MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA


„A Graz egy nagyon erős csapat, és kemény, offenzív játékot játszanak. Végig koncentrálnunk kell, és elkerülnünk a büntetéseket, ha nyerni akarunk.” - nyilatkozta ugyanott a fehérváiak edzője, Hannu Järvenpää.

Hogy le tudják-e győzni a fehérváriak a tabella-második Grazot, kiderül pénteken, 19:00-tól a DIGI Sport 2-n. Jó szórakozást kívánunk!

EBEL, FELSŐHÁZ, 9. FORDULÓ
Fehérvár AV19 - Moser Medical Graz 99ers 19:00, DIGI Sport 2, ÉLŐ

 


Megtekintések száma: 270 2019-03-08 08:27:06
Premier League újra a DIGI Sporton!

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - A nap hőse
08:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
10:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, Torino - Bologna, ism.
12:10 - Labdarúgás
Serie A TIM, SPAL - AS Roma, ism.
14:00 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Indian Wells, döntő, ism.
ÚJ 16:30 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Indian Wells, összefoglaló
ÉLŐ 17:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:45 - A nap hőse
ÉLŐ 17:55 - Kosárlabda
Euroliga, Anadolu Efes - CSZKA Moszkva
19:50 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
20:45 - A nap hőse
ÉLŐ 20:55 - Kosárlabda
Euroliga, Barcelona - Gran Canaria
ÚJ 22:50 - X-Trial-világbajnokság
Marseille, összefoglaló
23:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
DIGI Sport 2
00:00 - Reggeli Start
válogatás
06:55 - Jégkorong
EBEL, Fehérvár AV19 - Salzburg, ism.
09:35 - Röplabda
női CEV Kupa, Busto Arsizio - Swietelsky Békéscsaba, ism
11:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:10 - A nap hőse
11:20 - Reggeli Start, ism.
12:45 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Indian Wells, döntő, ism.
15:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:25 - A nap hőse
15:35 - Premier League világa, ism.
16:05 - Labdarúgás
Premier League, Fulham - Liverpool, ism.
17:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Udinese, ism.
19:45 - A nap hőse
ÉLŐ 19:55 - Kosárlabda
Euroliga, Olympiakosz - Bayern München
21:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:05 - Labdarúgás
Premier League,összefoglaló, ism.
23:05 - Kosárlabda
Euroliga, Fenerbahce - Buducsnoszt, ism.
DIGI Sport 3
06:35 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
07:30 - Labdarúgás
Ligue 1, Lyon - Montpellier, ism.
09:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:25 - A nap hőse
09:35 - Labdarúgás
Ligue 1, St. Étienne - Lille, ism.
11:25 - Labdarúgás
Ligue 1, Lille - Monaco, ism.
13:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:25 - A nap hőse
13:35 - Labdarúgás
Ligue 1, Bordeaux - Rennes, ism.
15:25 - Reggeli Start, ism.
16:50 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Marseille, ism.
LIVE 18:40 - Kosárlabda
Euroliga, Fenerbahce - Buducsnoszt
20:35 - A nap hőse
20:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Internazionale, ism
22:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
TV Műsor

DIGI FULL CSOMAG

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel