DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel

Szardínián ugrott ötödik helyre az Atalanta

Az Atalanta 1-0-s győzelmet aratott a Cagliari vendégeként a Serie A TIM 22. fordulójában, így már Európa Liga-csoportkört érő helyen áll.

Szardínián ugrott ötödik helyre az Atalanta
(fotó: Twitter)

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 

Az Atalanta előzésre készült, és erre meg is volt minden lehetősége, mert mostani ellenfele, a Cagliari nincs éppen jó formában, 2019-ben a megszerezhető kilenc pontból csak egyet gyűjtött be.

Az első félidő gyenge játékot hozott, kisebb Atalanta-helyzeteket láthattunk, de igazából egyikben sem volt ott a komolyabb gólveszély. A legnagyobb izgalmat Birsa sérülése okozta, a hazaiak középpályása egy ártatlan ütközés után kéztörést szenvedett, és már az első negyedórában el kellett hagynia a pályát.

Szünet után azonban megvillantak a bergamóiak, Castagne balról tekert középre, Hateboer pedig megelőzte emberét, és közelről a kapuba fejelt. Négy perccel később akár össze is jöhetett volna az egyenlítés a szárdoknak, ám hiába volt Joao Pedro remek egyéni alakítása, beadását már nem tudta a kapuba sodorni Pavoletti.

A folytatásban Faragóról a saját kapujába került a labda, de a Cagliari szerencséjére egy korábbi lesállás miatt ezt nem adták meg. A Cagliari nem tudott egyenlíteni (Deiola a hosszabbításban a kapufát találta el), ráadásul az utolsó perceket tíz emberrel játszotta le, miután a korábban csereként beállt Thereau megsérült, és már nem volt több változtatási lehetősége Rolando Maran edzőnek. Győzelmével az Atalanta feljött az ötödik helyre.

SERIE A TIM, 22. FORDULÓ
Cagliari - Atalanta 0-1
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Juventus 22 19 3 0 46-15 60
2. Napoli 22 16 3 3 42-18 51
3. Inter 22 12 4 6 31-16 40
4. AC Milan 22 9 9 4 29-21 36
5. Atalanta 22 10 5 7 48-30 35
6. AS Roma 22 9 8 5 41-30 35
7. Lazio 22 10 5 7 31-25 35
8. Sampdoria 22 9 6 7 39-29 33
9. Fiorentina 22 7 10 5 33-25 31
10. Torino 22 7 10 5 27-22 31
11. Sassuolo 22 7 9 6 34-33 30
12. Parma 22 8 5 9 24-30 29
13. Genoa 22 6 6 10 29-39 24
14. Spal 22 5 7 10 19-30 22
15. Cagliari 22 4 9 9 19-31 21
16. Udinese 22 4 7 11 18-30 19
17. Empoli 22 4 6 12 27-44 18
18. Bologna 22 3 8 11 17-34 17
19. Frosinone 22 2 7 13 16-43 13
20. Chievo 22 1 9 12 19-44 9

Megtekintések száma: 261 2019-02-04 22:58:00
TV Műsor
DIGI Sport 1
00:35 - Reggeli Start
válogatás
06:50 - Reggeli Start
válogatás
07:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:00 - Kosárlabda
Euroliga, Darüssafaka - Fenerbahce, ism.
09:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:55 - Csizmaszár
Serie A TIM Magazin, ism.
10:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Empoli, ism.
12:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 13:00 - Labdarúgás
Premier League, Burnley - Tottenham
15:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 16:00 - Tenisz
WTA-torna, Dubaj, döntő
18:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÚJ 18:15 - Labdarúgás
Premier League, Newcastle - Huddersfield, felv.
20:05 - Footgolf-vb
összefoglaló, ism.
ÉLŐ 20:25 - Labdarúgás
Serie A TIM, Frosinone - AS Roma
22:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:40 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Nimes, ism.
DIGI Sport 2
00:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
06:40 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Chelsea - Malmö, ism.
08:30 - Tenisz
WTA-torna, Dubaj, ism.
10:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
10:40 - Tenisz
WTA-torna, Dubaj, ism.
12:40 - Kosárlabda
Euroliga, Real Madrid - Bayern München, ism.
14:25 - Sportlövő Magazin
ÉLŐ 14:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Torino - Atalanta
ÉLŐ 17:00 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Nimes
18:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
19:05 - Félelem nélkül
Autósmagazin
19:35 - Köz/vetítők
A sportos filmmagazin - A vívó, ism.
ÉLŐ 20:05 - Labdarúgás
Ligue 1, Amiens - Nice
22:10 - Tenisz
WTA-torna, Dubaj, döntő, ism.
DIGI Sport 3
07:00 - Szélkakas
Ligue 1 Magazin, ism.
07:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:40 - Labdarúgás
Ligue 1, Strasbourg - Lille, ism.
09:30 - Jégkorong
EBEL, Fehérvár AV 19 - Vienna Capitals, ism.
12:25 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Dinamo Kijev - Olympiakosz, ism.
14:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:25 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, Villarreal - Sporting, ism.
16:15 - Kosárlabda
Euroliga-történetek: Az út - 4. rész, ism.
16:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 16:55 - Labdarúgás
török bajnokság, Basaksehir - Bursaspor
19:05 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga, összefoglaló, ism.
19:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
LIVE 19:55 - Labdarúgás
Ligue 1, Guingamp - Angers
22:00 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:10 - Félelem nélkül
Autósmagazin, ism.
22:40 - Labdarúgás
Serie A TIM, Torino - Atalanta, ism.
TV Műsor

E-SZÁMLA nyereményjáték


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel