DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel

A csabaiak otthon kaptak ki a BL-selejtezőn - VIDEÓVAL

A Swietelsky-Békéscsaba négy szettben vereséget szenvedett a Budowlani Lódz ellen a női röplabda Bajnokok Ligája második körének első mérkőzésén.

A csabaiak otthon kaptak ki a BL-selejtezőn - VIDEÓVAL

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

A video csak Magyarországi IP címről érhető el!

 



Tavaly a legnehezebb ellenfelet kapták a csabai lányok, ugyanis a Coneglianóval kellett összecsapniuk. Idén sem kaptak könnyű sorsolást, de a Lódz verhetőbb ellenfélnek tűnt.

Az első szettben eléggé álmosan játszottak a lengyelek, a mieink Mlinar vezérletével folyamatosan növelték előnyüket, és végül 25:20-ra húzták be a játszmát.

Ez ébresztőt fújt a lódziaknak, akik egészen más sebességi fokozatban játszották a második játszmát. Az addig halványabb Brakocsevics is egyre többet vállalt. A csabaiak szinte végig hátrányban voltak, de 22:21-re visszajöttek, egyenlíteni azonban nem sikerült.

Ez az elvesztett szett mintha megfogta volna a csabaiakat, a lengyelek ugyanis remekül kezdtek a harmadikban. Akárcsak a másodikban, itt is végig futottak a mieink az eredmény után, itt is sikerült 22:21-re feljönni, de a játszma vége a lódziaké lett.

A negyedikben sokáig fej-fej mellett haladtak az együttesek, 12:12 után azonban elmentek a lengyelek, és végül négy szettben megnyerték a meccset. A békéscsabaiaknak nagyon nehéz dolguk lesz az október 31-i visszavágón.

RÖPLABDA, BAJNOKOK LIGÁJA, 2. KÖR, 1. MÉRKŐZÉS
Swietelsky-Békéscsaba - Budowlani Lódz 1:3 (-20, 22, 23, 18)

Megtekintések száma: 134 2018-10-26 07:58:43
TV Műsor
DIGI Sport 1
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 08:40 - Tenisz
WTA-torna, Dubaj
18:00 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló
ÉLŐ 18:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló
ÉLŐ 20:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, AS Roma - Bologna
22:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:00 - Labdarúgás
török bajnokság, Fenerbahce - Konyaspor, ism.
DIGI Sport 2
06:00 - Tenisz
WTA-torna, Dubaj, ism.
ÉLŐ 08:00 - Tenisz
WTA-torna, Dubaj
08:40 - Labdarúgás
Ligue 1, Monaco - Nantes, ism.
10:30 - Ligue 1 Exkluzív
Emiliano Sala élete, ism.
10:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:00 - Reggeli Start, ism.
12:25 - Labdarúgás
Ligue 1, St. Étienne - PSG, ism.
14:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:25 - Labdarúgás
Ligue 1, Lille - Montpellier, ism.
16:15 - Röplabda
férfi MEVZA Kupa, Kazincbarcika - Ljubljana, ism.
17:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 18:00 - Tenisz
WTA-torna, Dubaj
20:00 - Labdarúgás
török bajnokság, Kasimpasa - Galatasaray, ism.
21:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga Magazin, ism.
22:20 - A nap hőse - Gála, ism.
22:50 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
23:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaó, ism.
DIGI Sport 3
00:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Empoli - Sassuolo, ism.
08:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Torino, ism.
11:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - Sampdoria, ism.
13:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Genoa - Lazio, ism.
15:50 - Reggeli Start, ism.
17:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:25 - Jégkorong
szlovák Extraliga, MAC Újbuda- Kosice, ism.
20:00 - SuperEnduro-vb
Magyarország, ism.
22:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:25 - Tenisz
WTA-torna, Dubaj, ism.
TV Műsor



DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel