DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel

A Barca Messi nélkül is behúzta a csoportrangadót, a PSG az utolsó pillanatban mentett pontot

A Barcelona együttese 2-0-ra legyőzte az Internazionalét a Bajnokok Ligája B csoportjának 3. fordulójában. A Paris Saint-Germain hazai pályán játszott 2-2-s döntetlent a Napolival.

 A Barca Messi nélkül is behúzta a csoportrangadót, a PSG az utolsó pillanatban mentett pontot

A Barcelona és az Internazionale is hibátlan mérleggel rendellkezett a 3. forduló előtt, így hatványozottan igaz volt, hogy a csoport rangadója következik. A katalánoknak nélkülözniük kellett a könyöksérülést szenvedő Lionel Messit.

Az első félidőben élvezte a futballt a Barca, a szép támadások végén mindig a befejezés hibádzott. Egyszer-egyszer a milánóiak is veszélyeztettek, ám a vezetést Rafinha szerezte meg a 32. percben. A gránátvörös-kékek hét védőre hárman vezették az offenzívát, majd Luis Suárez találta meg a hosszún a brazilt, aki kapásból a hálóba lőtt.

A második játékrészben visszavett a tempóból a hazai együttes, melynek kis híján meg is itta a levét. Az Inter egyre életveszélyesebben futballozott, ám az egyenlítés nem akart összejönni, így fokozatosan ellaposodott a milánóiak támadójátéka. A katalánoknak egyre több lehetőségük volt megduplázni előnyüket, mely a 83. percben sikerült is. Egy tetszetős akció végén Jordi Alba indult be, majd a kapott labdát a hosszú alsóba vágta, lezárva ezzel a találkozót.

A Napoli Lorenzo Insigne góljával szerezte meg a vezetést Párizsban, melyre a második félidőben egy Mario Rui öngóllal tudott válaszolni a PSG. Hiába támadt többet a francia csapat, a vezetéstt a nápolyiak szerezték meg Dries Mertens találatával. Már úgy tűnt, hogy marad az olasz siker, de a 93. percben Ángel Di María pontot mentett csapatának. A Liverpool egy négyes vágott a Cvrena zvezdának.

A Dortmund 4-0-s pofonnal küldte haza az Atlético Madridot, míg a Porto a Moszkvából tért haza három ponttal.

A CSOPORT, 3. FORDULÓ
Dortmund - Atlético Madrid 4-0
Club Brugges - Monaco 1-1

B CSOPORT
PSV Eindhoven - Tottenham 2-2
Barcelona - Internazionale 2-0

C CSOPORT
Liverpool - Cvrena zvezda 4-0
Paris Saint-Germain - Napoli 2-2

D CSOPORT
Lokomotív Moszkva - Porto 1-3
Schalke - Galatasaray 0-0

A CSOPORT
1. Borussia Dortmund 3 3 0 0 8-0 9 pont
2. Atletico Madrid 3 2 0 1 5-6 6
3. Monaco 3 0 1 2 2-6 1
4. Club Brugge 3 0 1 2 2-5 1

 

B CSOPORT
1. Barcelona 3 3 0 0 10-2 9 pont
2. Inter 3 2 0 1 4-4 6
3. Tottenham 3 0 1 2 5-8 1
4. PSV Eindhoven 3 0 1 2 3-8 1

C CSOPORT
1. Liverpool 3 2 0 1 7-3 6 pont
2. Napoli 3 1 2 0 3-2 5
3. PSG 3 1 1 1 10-6 4
4. Crvena zvezda 3 0 1 2 1-10 1

D CSOPORT
1. FC Porto 3 2 1 0 5-2 7 pont
2. Schalke 04 3 1 2 0 2-1 5
3. Galatasaray 3 1 1 1 3-1 4
4. Lokomotiv Moszkva 3 0 0 3 1-7 0

Megtekintések száma: 76 2018-10-24 23:09:07
TV Műsor
DIGI Sport 1
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 08:40 - Tenisz
WTA-torna, Dubaj
18:00 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló
ÉLŐ 18:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló
ÉLŐ 20:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, AS Roma - Bologna
22:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
23:00 - Labdarúgás
török bajnokság, Fenerbahce - Konyaspor, ism.
DIGI Sport 2
06:00 - Tenisz
WTA-torna, Dubaj, ism.
ÉLŐ 08:00 - Tenisz
WTA-torna, Dubaj
08:40 - Labdarúgás
Ligue 1, Monaco - Nantes, ism.
10:30 - Ligue 1 Exkluzív
Emiliano Sala élete, ism.
10:55 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:00 - Reggeli Start, ism.
12:25 - Labdarúgás
Ligue 1, St. Étienne - PSG, ism.
14:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:25 - Labdarúgás
Ligue 1, Lille - Montpellier, ism.
16:15 - Röplabda
férfi MEVZA Kupa, Kazincbarcika - Ljubljana, ism.
17:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 18:00 - Tenisz
WTA-torna, Dubaj
20:00 - Labdarúgás
török bajnokság, Kasimpasa - Galatasaray, ism.
21:50 - Labdarúgás
UEFA Európa Liga Magazin, ism.
22:20 - A nap hőse - Gála, ism.
22:50 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
23:45 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaó, ism.
DIGI Sport 3
00:40 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
07:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Empoli - Sassuolo, ism.
08:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Torino, ism.
11:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, Internazionale - Sampdoria, ism.
13:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
14:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, Genoa - Lazio, ism.
15:50 - Reggeli Start, ism.
17:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:25 - Jégkorong
szlovák Extraliga, MAC Újbuda- Kosice, ism.
20:00 - SuperEnduro-vb
Magyarország, ism.
22:10 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:25 - Tenisz
WTA-torna, Dubaj, ism.
TV Műsor



DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel