DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel

Több mint három hónap után kapott ki ismét a Club Brugge

A Gent együttese 2-0-ra nyert hazai pályán az éllovas Club Brugge ellen a belga labdarúgó-bajnokság 24. fordulójának vasárnapi rangadóján. A vendégek legutóbb 2017. október 25-én kaptak ki tétmérkőzésen. Az Anderlecht viszont nem tudott élni a listavezető botlásával, hiszen csupán 3-3-as döntetlent játszott a Standard Liege gárdájával.

Több mint három hónap után kapott ki ismét a Club Brugge

Az ötödik hazaiakra nem várt könnyű feladat, hiszen a tizenegy bajnoki óta veretlen, tabellát magabiztos előnnyel vezető Club Brugge látogatott a Ghelamco Arénába.

Talán ennek is köszönhetően a vendégek nagyon visszafogottan teljesítettek, amit jól mutat, hogy az első félidőben egyetlen egy kaput találó lövésük sem volt. A hazaiak ezzel szemben próbálkoztak, a Brugge védelme és Gabulov kapus is állta a sarat.

Egészen a 65. percig, ekkor ugyanis Andrijasevic góljával megszerezte a vezetést a Gent. Ezt követően sem állt le a 2015-ös bajnok és Kalu találatával megduplázta előnyét: a nigériai támadó Gigot elrontott büntetője után érkezett a leggyorsabban a lepattanóra.

A hazaiak végül megérdemelten nyertek 2-0-ra és egy helyet javítva már a negyedikek, míg a listavezető több mint három hónap után szenvedett vereséget tétmérkőzésen.

Ez azonban vélhetően nem kerül majd nagyon sokba a listavezetőnek, ugyanis a Charleroi szombaton ikszelt az Antwerp ellen (1-1), ráadásul vasárnap a címvédő Anderlecht is döntelent játszott, méghozzá a Standard Liege otthonában, egy igencsak fordulatos összecsapáson (3-3).

BELGA BAJNOKSÁG, 24. FORDULÓ
Gent - Club Brugge 2-0
Standard Liege - Anderlecht 3-3
Oostende - Lokeren 2-3

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Club Brugge  24 18 3 3 58-25 57 pont
2. Charleroi 24 13 7 4 40-22 46
3. Anderlecht 24 13 6 5 37-31 45
4. Gent 24 11 6 7 33-19 39
5. Antwerp 24 9 10 5 34-28 37
6. St. Truiden 24 8 9 7 28-33 33
7. Genk 24 7 10 7 32-31 31
8. Waasland-Beveren 24 8 6 10 44-42 30
9. Kortrijk 24 8 6 10 32-36 30
10. Standard Liege 24 7 9 8 28-32 30
11. Mouscron 24 8 5 11 31-41 29
12. Waregem 24 8 3 13 37-43 27
13. Lokeren 24 7 6 11 28-38 27
14. Oostende 24 7 4 13 32-35 25
15. Eupen 24 4 8 12 30-48 20
16. KV Mechelen 24 4 6 14 21-41 18

Megtekintések száma: 341 2018-01-28 16:32:00
Premier League újra a DIGI Sporton!

TV Műsor
DIGI Sport 1
00:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
ÉLŐ 06:55 - Reggeli Start
(benne Sport 24)
08:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
08:40 - A nap hőse
08:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
10:20 - Labdarúgás
Serie A TIM, Torino - Bologna, ism.
12:10 - Labdarúgás
Serie A TIM, SPAL - AS Roma, ism.
14:00 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Indian Wells, döntő, ism.
ÚJ 16:30 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Indian Wells, összefoglaló
ÉLŐ 17:30 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
17:45 - A nap hőse
ÉLŐ 17:55 - Kosárlabda
Euroliga, Anadolu Efes - CSZKA Moszkva
19:50 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
20:45 - A nap hőse
ÉLŐ 20:55 - Kosárlabda
Euroliga, Barcelona - Gran Canaria
ÚJ 22:50 - X-Trial-világbajnokság
Marseille, összefoglaló
23:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
DIGI Sport 2
00:00 - Reggeli Start
válogatás
06:55 - Jégkorong
EBEL, Fehérvár AV19 - Salzburg, ism.
09:35 - Röplabda
női CEV Kupa, Busto Arsizio - Swietelsky Békéscsaba, ism
11:05 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
11:10 - A nap hőse
11:20 - Reggeli Start, ism.
12:45 - Tenisz
ATP 1000-es torna, Indian Wells, döntő, ism.
15:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
15:25 - A nap hőse
15:35 - Premier League világa, ism.
16:05 - Labdarúgás
Premier League, Fulham - Liverpool, ism.
17:55 - Labdarúgás
Serie A TIM, Napoli - Udinese, ism.
19:45 - A nap hőse
ÉLŐ 19:55 - Kosárlabda
Euroliga, Olympiakosz - Bayern München
21:50 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
22:05 - Labdarúgás
Premier League,összefoglaló, ism.
23:05 - Kosárlabda
Euroliga, Fenerbahce - Buducsnoszt, ism.
DIGI Sport 3
06:35 - Labdarúgás
Ligue 1, összefoglaló, ism.
07:30 - Labdarúgás
Ligue 1, Lyon - Montpellier, ism.
09:20 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
09:25 - A nap hőse
09:35 - Labdarúgás
Ligue 1, St. Étienne - Lille, ism.
11:25 - Labdarúgás
Ligue 1, Lille - Monaco, ism.
13:15 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
13:25 - A nap hőse
13:35 - Labdarúgás
Ligue 1, Bordeaux - Rennes, ism.
15:25 - Reggeli Start, ism.
16:50 - Labdarúgás
Ligue 1, PSG - Marseille, ism.
LIVE 18:40 - Kosárlabda
Euroliga, Fenerbahce - Buducsnoszt
20:35 - A nap hőse
20:45 - Sport 24
A DIGI Sport hírműsora
21:00 - Labdarúgás
Serie A TIM, AC Milan - Internazionale, ism
22:50 - Labdarúgás
Serie A TIM, összefoglaló, ism.
TV Műsor

DIGI FULL CSOMAG

FILMEK EGÉSZ NAP - MINDEN NAP


DIGI Film Now DIGI Life DIGI World DIGI Animal World Music Channel H!T Music Channel